A paírcetli

A telefonom csörgésére ébredtem fel.Elkezdtem matatni az éjjeli szekrényemen.Nem volt erőm kinyitni a  szemem.Mondjuk nem is láttam volna sokat, lehúzott redőnynél.
-Hálóó,itt Lina -szóltam a  készülékbe,miután nehezen megtaláltam.
-Jó reggelt,állom szuszék.-köszönt a telefonba Nika.-Csak azért hívlak,mert szerettem volna arról meggyőződni ,hogy nem felejtetted el a mai estét.!?
-Dehogy felejtettem.-a végét lehet,hogy nem értette ,hisz bele ásítottam.
-Akkor jó. Most keltél?!-emelte  fel a hangját a mondat végén.
-Szerinted?-másztam ki az ágyból.
-Jó-jó ez egy hülye kérdés volt.Tíz perc múlva ott vagyok nálad.Öltözz fel.
-Jó .. Gondoltam rá.. Akkor tíz perc múlva.-tettem le a telefont.Szépen lassan bebaktattam  a fürdőbe. Kivettem a hajgumit a hajamból és hosszú szökés-barna hajam a vállamra omlott.
Éppen ,hogy megtudtam mosni a fogam,mielőtt Nika csöngetett volna.
-Egy perc.-kiáltottam el magam.
Kinyitottam az  ajtót.A barátnőm kezében két kávés doboz és egy doboz fánk volt.
-Helló.Remélem még nem reggeliztél.-lépett beljebb.
-Helló. Tíz perc alatt .? Ez most komoly!?Amúgy  nem .. még nem.-csuktam be a bejárati ajtót.-Úgy-e nekem nem kávét hoztál?Tudod ,hogy nem iszom meg csak a cappucciont és a forró csokit.
-Tudom.tessék.-nyújtotta át az egyiket és leültünk a kanapéra.
-Fánkot?!-tartotta felém a dobozt.
-Málnás van csoki öntettel?! -kérdeztem tőle mikor bekapcsolta a tv-t.
-Van. Bal felső sarok.
-Köszönöm.-haraptam bele a fánkba.
Mindketten csöndben majszoltuk a fánkjainkat.Csak a reggeli mese zaja  törte meg a csendet.Egyszer nagy ajtócsapkodás,tányér törés,kiabálás hallatszott  a szomszédból.
-Költözz hozzám!-ajánlotta fel imét Nika.
-Nem ,köszönöm jó nekem itt.-mondtam ,persze én sem hittem volna el azt amit mondok.
Hossza ,csöndes percek után nyilván valóvá  vállt  számomra,hogy Nika ezzel nem ért egyet.Persze szívesen oda költöztem volna,innen hisz itt sosincs csönd vagy nyugalom.Nála kertes házban éltünk volna és több helyem lehetne.De nem ,jó nekem itt.Életemben mindeg valaki nyakán voltam .Sosem voltam önálló.Igenis képes vagyok megoldani a gondjaimat.
-Megvan már estére a ruhád?-nézet fel rám Nika a tv-ből.
-Ö.. meg.. Vagyis már tudom melyiket  veszem fel csak majd meg kell keresnem.-kortyoltam bele az italomba.
-Szóval nincs..Értem.-nézte tovább a gyerek mesét.-Mit szólnál ,ha a zóld ruhádat vennéd fel a mintás harisnyával ?! 
-Annyira ki kell öltözni?! -nyíltak nagyra a szemeim.
-Miért mit gondoltál?!Majd persze ..melegítőbe jössz .Még mit nem.
-Mondjuk..
-Lina!!.-nem hagyta ,hogy befejezem.
-Jó akkor a zöld lesz bár tök nevetségesen fogok kinézni,senki nem lesz kiöltözve.-a szövegem végét már csak a cappuccinomba mormogtam.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Ismét vigyorin pörgött az agyam.Annyira szimpatikus volt.Az a mosoly..De bizonyára bunkó.. Az nem lehet ,hisz adott gyógyszert.Akkor ,csak kihasználja a nőket.Hiszen azt mondta,hogy csak akkor ilyen kíváncsi ha meg akar valakit ismerni.De engem meg akart.
Efféle képen veszekedtem magammal,mikor eszembe jutott a táskámba sülyeszet sárga papír dara.
gyorsan kiszaladtam a halba. A táskám tartalmát kiöntöttem a földre.
-Lina minden rendben?-nézett ki a szobából barátnőm.
-Persze ,csak keresek valamit..
Á meg is van . A papíron a következő állt: